Ahogyan közeledett az év vége, egyre inkább vágytunk egy kis kiruccanásra a hegyekbe. Valamilyen téli, havas felszíni túrára gondoltunk és végül a Rozsda szakadékot választottuk célpontnak. Nagyváradtól 110 km-re található, Nagyvárad - Belényes - Stei - Lunca - Vartop útvonalon közelíthető meg legegyszerűbben. A szakadékról leírást itt találtunk. A csapat gyorsan összeállt, Tibi, Csaba, Dávid, Zsolti és jómagam személyében. Nem is nagyon hirdettük, mert így is tele kocsival indultunk útnak. Hólánc, sínadrág, bakancs, sapka, kesztyű , cserezokni (és cipő) valamint ennivaló került a csomagokba, ezenkívül az általános elsősegély csomag, kés, túlélőeszközök és egy darab kötél mászó felszereléssel. December 27.-én, reggel kevéssel 7 óra után indultunk, még sötétben. Nagyjából 8 körül már Lunca falunál voltunk, ahol balra tértünk Arieseni irányába. Innen kanyargósabb lett az út, majd szerpentinek vittek fel a kb. 1000 m tengerszint feletti magasságon fekvő sípályához.
Az első nagyobb panzió mellett leparkoltunk és megreggeliztünk. A táj gyönyörű, különösen így télen a havas fenyőfák, hegyoldalak, a sípálya, mind fenséges látványt nyújtottak.
Reggeli után útnak indultunk a Rozsda szakadék felé. A autótól visszasétáltunk az utolsó kanyarig, ahol hatalmas tábla jelzi a Rozsda szakadékot.
Itt letértünk az útról a jelzett irányba és az erdőben folytattuk utunkat egy kis patak mellett elhaladva. A hó ellenére az ösvény könnyen követhető volt és bár voltak kicsit meredekebb részek, azért egy kellemes séta jellegű könnyű túra volt. Közben nézelődtünk, gyönyörködtünk a tájban, a téli természetben, Csabáék egy szikla alsó részén gyönyörű jégkristályokat találtak:
Hamarosan kiértünk az erdőből és közeledtünk a szakadék széléhez.
Még pár lépés és betekinthettünk a Rozsda szakadékba:
Boldogan és elégedetten tekintettünk szét, szemügyre vettük a tájat és gyönyörködtünk a természetben.
Miután kicsodálkoztunk magunkat és elkészítettünk pár fotót, eldöntöttünk, hogy kicsit körbejárjuk a szakadékot vagy legalábbis megpróbálunk leereszkedni a túlsó végébe. Elindultunk bal felé, itt már nem volt csapás, úgyhogy nekünk kellett nyomot taposni a friss hóban. Először a szakadék szélén haladtunk majd beljebb az erdőben. A táj itt is egészen lenyűgöző volt, szinte el sem tudtam tenni a fényképezőgépet, mert megint megláttam egy szép fát, vagy valamit, ami miatt újból előkaptam a gépet.
Hamarosan kiértünk egy dombhátra, ahol újból meg kellett álljunk gyönyörködni:
Innen visszatértünk az erdőbe és rövid keresgélés után rátaláltunk egy ösvényre ami a kívánt irányba vezetett.
Miután meguntuk az ösvényt, letértünk jobbra az erdőbe, amerre látszott a Rozsda szakadék vége és megpróbáltunk leereszkedni a völgy aljába. Hamar rájöttünk, hogy miért szoktak téli túrákon lábszárvédőket használni, amikor éreztük hogyan telik meg a sínadrág alja hóval, ami aztán onnan a bakancs szárába vándorol, kicsit melegszik és rögtön folyik is be a lábbelibe. Minket ez sem riasztott vissza attól, hogy továbbmenjünk és árkon-bokron át haladtunk lefelé az erdőben a völgy alja felé. Már majdnem leértünk, amikor megláttunk a szakadék irányában egy sziklatömböt, gondoltuk, hogy valószínűleg az választ el a szakadék alsó bejáratától. Ezen az elgondoláson felbátorodva kötelet kötöttünk egy fatörzshöz és azon ereszkedtünk lejjebb egy meredek részen. Csaba ment előre majd én is követtem. Rövid tanácskozás után tovább ereszkedtünk ugyanolyan meredek részen de immár kötél nélkül, mivel az ott maradt a fához kötve. Leértünk a völgy aljába ahol egy kis patakot találtunk, melynek nyomán elindultunk felfelé.
Hamarosan a völgy beszűkült és hatalmas sziklatömbök állták az utunkat, melyek között a kis patak kisebb vízeséseken keresztül folyt át, melyek most majdnem teljesen megfagytak, csak a vastag jégréteg mögött látszott a víz mozgása. A sziklatömbök hóval voltak borítva meg jéggel, közöttük rejtett hasadékok voltak, melyeket hótakaró fedett. A kesztyűinket fent hagytuk a többieknél, ott maradt a jégcsákány is. Csupasz kézzel elég kellemetlen volt a sziklákon mászkálni, de lassan haladtunk felfelé a szűk völgyben. A szakadék még mindig csak távolról látszott, bár egymás után másztuk át az akadályokat. Végül megálltunk tanácskozni, és miután nem sok kedvünk lett volna visszaereszkedni azokon a sziklákon, ahol felfelé is nehezen közlekedtünk, felhívtuk a többieket és megkértük Tibit, hogy másszon le, köss ki a kötél alsó végét, másszon vissza rajta majd kösse le a felső végét is. Bár nem volt egyszerű feladat de derekasan megoldotta, amint a következő telefonbeszélgetésből kiderült. Őket visszatérésre tanácsoltuk az erdőn keresztül abba az irányba amerről jöttünk, mi ketten Csabával pedig a szakadék másik oldalában próbáltunk felmászni, hogy azután azon a gerincen térjünk vissza a kiindulási pontunkhoz, ami onnan jobb oldalra esik. A patakmederből nem volt egyszerű feljutnunk az erdő szintjére, nagyon meredek, hóval borított lejtőt kellett megmászni, minden felszerelés és segédeszköz nélkül. A bakancsunk orrával lépcsőt vágtunk a hóban, így többé kevésbé tudtunk haladni. Felváltva mentünk elöl, míg felértünk az első fákhoz, ahol megpihentünk. Lefelé tekintve is nagyon meredeknek tűnt a rész ahol felmásztunk, egy lecsúszás esetén nagyot lehetett volna esni az alattunk levő sziklák felé. Innen már a fák között folytattuk utunkat, több ízben is azokat az állatnyomokat követve amelyeket kereszteztünk. Bár nem vagyunk hozzáértők, farkas és őz és szarvas nyomokra tippeltünk. Hamarosan elértük a szakadék szélét, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az eddig közbe burkolódzó távoli hegyek felé.
Innen a szakadéknak azt az oldalát is láttuk, amelynek szélén lefelé ereszkedtünk és amerre a többiek visszaindultak.
Mivel már elég magasan voltunk, Csaba ötlete alapján hangosan kiáltottunk, hogy megfigyeljük, a többiekkel hallótávolságon belül vagyunk-e. Visszakiáltottak, bár nem volt érthető, de a hangokból következtetni tudtunk a helyzetükre, véleményünk szerint a szemközti oldalon lejjebb és hátrébb voltak mint mi. Továbbhaladtunk felfelé a szakadék pereméhez közel.
Egyszer csak úgy tűnt, hogy a megfelelő helyen vagyunk ahhoz, hogy jobbra térjünk és lefelé haladjunk az induló és találkozó hely felé. Hamarosan vissza is értünk a Rozsda szakadék peremének ahhoz a részéhez, ahová a turistaösvény vezetett fel a műútról.
Míg a többieket vártuk, még készítettem pár képet, közben pedig forró, boros itallal próbáltunk kicsit melegedni.
Rövid várakozás után visszaértek a többiek is, Dávid, Tibi és Zsolti, az alábbi képen Tibi látható.
Rövid szusszanás után elindultunk vissza az autóhoz, én előresiettem, mert eléggé átfagytam a többiekre való várakozás közben. Bár napközben végig nagyon szép idő volt, sütött a nap és a hőmérséklet 0 és -3 fok között volt, kora délutánra a nap kezdett lefelé vándorolni és vele együtt a hőmérséklet is esni kezdett. Visszaértünk az autóhoz, meguzsonnáztunk, átöltöztünk száraz ruhákba és mivel télen hamar sötétedik, már nem volt idő az aznapra betervezett második túrához, ezért autóba ültünk és hazaindultunk. A szemközti sípályán még lehetett síelőket látni, mire azonban leértünk a szerpentinen és haladtunk Belényes felé, már elkezdett sötétedni. Nagyváradra már álmosan, fáradtan és sötétben érkeztünk meg, de egy csodálatos téli túra élményeivel gazdagabban.
